Akár horgászunk, akár vesszük a halat, érdemes a többséggel ellentétben nem az ünnepek előtti pár napra hagyni a beszerzést, hiszen az aktív horgászszezonban is gondoskodhatunk az ünnepi menüről. Ráadásul november végéig vagy enyhe idő esetén még decemberben is jó eséllyel kifoghatjuk a karácsonyi halételek alapanyagait.
A tapasztalatok szerint az éves halfogyasztás 25-35 százaléka decemberben valósul meg, a vásárlók elsősorban pontyot, harcsát, pisztrángot, és lazacot visznek haza a boltból. Bár az ünnepekor a magyarok többségének a halászléről és a rántott halról a ponty jut eszébe, számtalan ízletes karácsonyi étel készíthető más hazai halunkból is. A pontyon kívül például a csuka, süllő, harcsa, keszeg, balin, kárász is kiválóan elkészíthető, ha alufóliába vagy vákuumfóliába csomagolva tesszük a mélyhűtőbe, akkor nem szárad ki, és a szükséges időben bármikor elővehetjük, elkészíthetjük. Ráadásul év közben még a receptek kipróbálására is több időnk marad, így biztosra mehetünk az ünnepi fogások elkészítésénél.
Néhány recept, amellyel nemcsak a karácsonyi menüsort, hanem az év közbeni halételeket sorát is színesíthetjük. Jó étvágyat, és áldott, békés karácsonyi ünnepeket kíván mindenkinek a Maestro Fishing csapata!
Mastro Fishing tipp
A Maestro Fishing etetőanyagok nemcsak versenyhorgászathoz ajánlottak, a Cool carp etetőanyaggal vagy Method bream etetőanyaggal télen is foghatunk halakat. Az etetőanyagok leginkább keszeg és a ponty horgászásához alkalmasak.
Vegyes halpaprikás
Hozzávalók (20 személyre):
- 5 kg tisztított pontyszelet
- 0,7 kg harcsaszelet
- 0,5 kg csukaszelet
- 5 fej hagyma reszelve
- 5 gerezd fokhagyma apróra vagdalva
- 8 evőkanál édes őrölt paprika
- 2 evőkanál erős őrölt paprika
- 0,3 l paradicsomos halkeverék
- 1 kávéskanál őrölt bors
- 4-5 evőkanál só
- 8 db hüvelyes csípős paprika
Elkészítés:
A halat (pontyot, harcsát, csukát) megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, bográcsba vagy nagyobb edénybe rakjuk és felöntjük vízzel. Beletesszük az édes őrölt paprikát, a reszelt hagymát, az apróra vágott fokhagymát, egy csipetnyi borsot, a halkeveréket, sót és az erős paprikát. Összekeverjük és feltesszük főni. 30 percig erős tűzön forraljuk, időközben megforgatjuk a bográcsot. Az elkészült vegyes halpaprikást házi tésztával tálaljuk.
(Sipos Zsivics Tünde receptgyűjteménye, Sipőc Árpád receptje)
Csukapörkölt
Hozzávalók:
pörkölthöz:
- 1,20 kg konyhakész csuka
- 0,32 kg vöröshagyma
- 0,12 kg szalonna
- 0,12 kg paradicsom
- 0,08 kg zöldpaprika
- 0,02 kg fokhagyma
- 0,12 l fehérbor
- 0,8 l víz
- só
- pirospaprika
- őrölt bors
körethez:
- 0,40 kg liszt
- 4 tojás
- só
- 0,08 kg szalonna
- 0,24 friss tehéntúró
Elkészítés:
A megmosott csukát besózzuk. Az apróra vágott hagymát az olajon megfonnyasztjuk, majd ízlés szerint megszórjuk pirospaprikával, őrölt borssal, sóval, majd hozzáadjuk a fokhagymát, a paradicsomot és a zöldpaprikát. Amikor a hagyma megpuhul, belerakjuk a haldarabokat. Felöntjük vízzel és fehérborral. Kis lángon, lefedve, többször megrázogatva megfőzzük, ügyelve arra, hogy nehogy szétfőjön a hal. Időközben, amíg a pörkölt elkészül, a lisztből, tojásból és sóból összegyúrjuk a tésztát, elnyújtjuk, összevágjuk és kifőzzük. A kifőzött tésztát összekeverjük a pirított szalonnával és tehéntúróval és köretként felszolgáljuk a pörkölt mellé.
(Forrás: Josić Pincészet receptje)
Ponty baranyai módra
Hozzávalók:
- 1,2 kg friss ponty
- 6 g liszt
- 1 kiskanál fűszerpaprika
- 1 kiskanál olaj
- 400 g vöröshagyma
- 200 g friss piros paprika
- 200 g friss paradicsom
- 1 dl kiváló minőségű Belje-i Graševina bor
- 1 kiskanál fűszerpaprika
- 1 kiskanál Vegeta
Elkészítés:
Mártás:
A vöröshagymát vágjuk karikákra és pirítsuk meg olajban. Amikor megpirult, adjuk hozzá a felszeletelt piros paprikát és pirítsuk néhány percig, amíg a paprika meg nem puhul. Ez után adjuk hozzá a kockára vágott paradicsomszeleteket és pirítsuk 10 percig. Öntsük fel borral és főzzük még néhány percig, amíg az öntet meg nem sűrűsödik. Végül ízlés szerint fűszerezzük egy kis kanál Vegetával, sóval és fűszerpaprikával. Ponty:
A pontyot tisztítsuk meg és vágjuk szeletekre. A liszthez adjunk hozzá egy kiskanál fűszerpaprikát és keverjük össze. A pontyszeleteket sózzuk meg és forgassuk meg a paprikás lisztben, majd tíz percig süssük forró olajban. Tálaláskor a mártásra tegyük a sült pontyszeleteket.
A szakács tanácsa:
A további ízfokozás érdekében a mártásba még egy gerezd fokhagymát is lehet tenni, és a mártást a sült pontyszeletre lehet önteni. Az elkészített ételhez a Goldberg olaszrizlinget javasoljuk a Belje Pincészet kiváló fehérborát.
(Forrás: Belje Pincészet receptje)