Az október végi időjárás végleg eltüntette a nyár utolsó emlékét is. A Duna csúnyán árad, és a több napos esőt erős szél és komoly lehűlés követte. Hétvégére egy rövid pár órás horgászatot terveztem és reménykedtem benne, hogy legalább az esőt megúszom. Úgy döntöttem a Ráckevei (Soroksári)-Dunát veszem célba, mert korábban nagyon szép keszegeket tudtam itt fogni. Ha az Ráckevei dunaágról van szó nálam leggyakrabban két horgászhely jön szóba, az egyik a Csepeli Csőhídpálya a másik a Dél Pesti Szennyvíztisztító Telep kifolyója. A Csőhídpálya talán könnyebben megközelíthető, a Szennyvíztelep kifolyójánál viszont gyönyörű- akár kilós- dévérkeszegeket lehet fogni.
Két lehetőség közül inkább az utóbbit választottam, egyrészt a halak miatt, másrészt mert nem mondhatjuk, hogy a pálya az utóbbi időben túl jó állapotnak örvendhet. A vízinövények miatt a legelső beállóktól eltekintve szinte egész hosszában hónapokig horgászhatatlan volt. Sok horgászhelyet be is nőtt a nád. Remélem jövőre mire a szezon elkezdődik, alakul majd a helyzet.
Indulás előtt érdemes felkeresni az RDHSZ honlapját. Nagyon sok fontos információt kaphatunk a helyi szabályokról, a vízállásról és a hőmérsékletről is. A honlap tartalmaz többek között egy naptárt, melyen az adott napra kattintva aktuális eseményeket, az arra a napra vonatkozó tilalmakat, korlátozásokat jeleníti meg. A vízállás adatokat azért is szoktam figyelni, mert a Tassi és a Kvassay zsilipnél mért értékekből lehet következtetni arra, hogy éppen folyik-e a víz vagy sem. Ez azért érdekes mert áramló víz mellett általában több halra, jobb kapásra lehet számítani. Ilyenkor célszerű kicsit jobban megnedvesített, nehezebb etetőanyagot alkalmazni, valamint én ebben az esetben ragasztott csontit használok fullasztott helyett, mert a ragasztottat nehezebben viszi el a víz az etetés helyéről.
A horgászat napján a hydroinfó szerint a víz 11 fokos volt és gyengén áramlott. Ebben az időszakban már lehet az édesebb ízű etetőanyagokkal próbálkozni és a sötétebb színeket részesíteni előnyben. Tapasztalatom szerint itt egyébként is egész évben eredményesebbek a sötét színű etetőanyagok. Mivel a célhalaim ezúttal is a keszegek, ezért erre a horgászatra is a Maestro Fishing Keszeges etetőanyagot, fél liter csontit egy kevés pinkit, valamint szúnyoglárvát hoztam magammal. A hidegfront és a rossz idő miatt nem számítottam sok halra ezért úgy gondoltam az etető anyagból egy csomag bőven elegendő. Ez a kaja eredetileg barnás árnyalatú, ami alapból alkalmassá teszi a hidegebb vízben való használatra, én mégis úgy döntöttem megpróbálom kicsit még jobban a körülményekhez igazítani. Az egy kilónyit elfeleztem, és az egyiket némi porfesték segítségével feketére, a másik felét pirosra színeztem meg. A feketére festetthez karamellás locsolót, a piroshoz epreset locsolót használtam. Mindkét etető anyaghoz kevertem körülbelül maréknyi halas etetőanyagot is.
A felszerelést tekintve hosszú előkés pecára készültem, mert ide kétségkívül az a legmegfelelőbb módszer. Általában szükségtelen nagyokat dobni, nekem a sodor vonal széle szokott halat adni. Ezekre a távolságokra a 2.70-es picker bot éppen megfelelő. Nagyon fontos viszont a megfelelő előkehossz és horogméret. Az előke leggyakrabban hatvan-nyolcvan centi közzé esik, de mindig az adott helyzetben dől el melyik hossz a legjobb. A horogméret szintén nagyon lényeges tapasztalatom szerint, ide a 14-16-os mérettartomány a jó.
Nem indultam el korán horgászni. Talán kilenc óra körül érhettem ki a vízpartra és kezdtem meg az előkészületeket. Jól mutatja a hely népszerűségét, hogy mire oda-értem, szinte az összes beálló foglalt volt. Szerencsére pár helyen két horgász is elfér egymás mellett így jobb híján oda kéreszkedtem valaki mellé.
Az első próbadobásokat követően 14 méteren akasztottam ki a klipszet. Nem akartam túlzásba vinni az etetést ezért azzal a bottal dobtam pár kosárral, amivel horgászni fogok. Az alapozó etetéshez egyáltalán nem adagoltam a ragasztott csontkukacból, előbb meg akartam várni hogyan reagálnak az etetőanyagra a halak.
Kezdetben 14-es horgon két szál szúnyog egy szem pinkivel csaliztam és körülbelül öt percenként dobtam újat. A megszokottól eltérően kissé nehézkesen indult a horgászat, az első húsz percben kapásom sem volt, a felkínált csalit érintetlenül húztam ki. Megpróbáltam csökkenteni a horog méretét, de ez sem vezetett eredményre. Ekkor még egyértelműen nem volt hal az etetésemen. Talán a hatodik dobásra húztam ki úgy a horgot, hogy hiányzott a szúnyogból valami. A következő dobásra szerencsére megérkezett az első keszeg.
Nem erre a méretre számítottam, de gondoltam rátaláltak a halak az etetésemre. Az első kapást követően tettem egy kisebb csomót a ragasztott csontiból az etetőkosárba. A következő hal nagyjából tíz perc múlva jelentkezett, egy kisebb bodorkát sikerült fogni. Majd ismét jó félórás szünet. Ez idő alatt több mindennel is próbálkoztam, rövidebb-hosszabb előkével, különböző aromákkal, variáltam a horoggal és a csali mérettel is de semmi sem hozott érdemi változást.
Be kellett látnom, hogy alapvetően a távolsággal lehet valami gond és azért állnak nehezen oda a halak az etetésemre, mert jóval beljebb tartózkodnak, mint ahol én horgászni próbáltam. Bár a parttól messzebb sokkal jobban áramlott a víz, mégis úgy tűnt, a sodrásban kell keresnem a halakat. Nehezen, de csak ott hagytam az etetést és 25 méteren egy újabbat alakítottam ki. Az alap ezúttal is 4-5 kosárnyi kajából és egy kosár ragasztott csontiból állt. Az első hal nagyjából három perc múlva jelentkezett, majd a kapások beálltak egy stabil 5-10 perces ütemre. Ez azért már elsőre is sokkal jobb volt, mint a 14 méteres táv. A halak átlagos méretét tekintve itt is a kis egyedsúly dominált, de legalább folyamatosan volt kapás. A ragasztott csontiból mindig kellett egy pár szem a kosárba ahhoz, hogy fent tudjam tartani a halak érdeklődését.
Végig nagyon óvatosan ettek a halak, a horog méretét többször is vissza kellett váltanom tizennégyesről tizenhatosra, mert azt tapasztaltam, hogy ha a nagyobb horog volt fent, néhány rántás után egész egyszerűen ott hagyták a halak a csalit. Próbálkoztam nagyobb csokor szúnyoglárvával és két-három szem csontkukaccal is, hátha előkerülnek a szebb dévérek de nem igazán értem el eredményt vele. A horgászat során az egy szem csonti, egy szem pinki kombináció volt a legeredményesebb. Jól működött a kétféle színű etetőanyag váltogatása is. Mikor kezdett lassulni a horgászat, jó hatással volt az alaptól eltérő szín és illat.
Kora délután felszakadozott a felhőzet és rövid időre a nap is előbújt kicsit. A halak kapókedvére is pozitívan hatott a napsütés, mert ebben az időszakban sokkal többet fogtam, mint előtte. Többször is előfordult, hogy a szerelék vízbeérkezése után rögtön elhúzta a hal a spiccet.
Az egyik dobásom kicsit félre sikerült, a kosár jó két méterrel folyásiránynak lefelé ért vizet, az etetéshez képest. Röviddel ezután határozott húzós kapás jelentkezett, és egy kisebb balint sikerült partra terelni. Ezután kicsit bátrabban adagoltam a csontkukacot, hátha oda áll az etetésre több is belőlük. Néhány perc múlva ismét akasztottam egyet, ez valamivel nagyobb volt az előzőnél és erőssebben is védekezett, de a könnyű picker botnak nem igazán volt ellenfél.
Három óra körül, közel öt órás horgászat után úgy döntöttem, nem folytatom tovább. Az idő kezdett ismét elromlani és a halak kapókedve is jelentősen alábbhagyott a déli órákhoz képest.
Összességében nem ment rosszul, nagyjából húsz darab halat sikerült fognom, igaz az átlagos méretük jelentősen elmaradt a várakozásaimtól, de azért így is élménydús horgászat volt. Ahogy telik az idő és a víz egyre jobban lehűl, a horgászat is egyre nehezebbé válik, persze ettől még lehetünk eredményesek a jelenleginél sokkal hidegebb vízben is. Sok halfaj egész évben, akár még jég alól is fogható, így a magam részéről még jó darabig nem hagyok fel idén a horgászattal.
