2020-ban a világjárvány az élet szinte minden területén korlátozásokat hozott: üdítő kivétel a horgászat, ami egyenesen szárnyalt a viszontagságos időkben. A pandémia idején is engedélyezett szabadidős tevékenység óriási népszerűségnek örvend, és úgy tűnik, ez a 2021-es évben sem fog változni. Többek között ezért is lépett újabb szintre a Maestro Fishing versenyhorgász termékek gyártója, amikor horgászversenyek szervezését tűzte ki célul az új horgászszezonra. Az indítékokról és a célokról Maldrik Pétert, a Maestro Fishing termékek tulajdonosát kérdeztük.
Miért pont versenyszervezésbe vágtak bele az új év során? Hiány van esetleg a horgászversenyekben?
Ellenkezőleg, gyakorlatilag telt házzal üzemelnek a kedvelt horgásztavak. Épp ezért mondjuk úgy, hogy most még a versenyszervezésben is nagy a verseny. Viszont a korlátozások hála Istennek, a horgászatra nem vonatkoztak, és a járványügyi intézkedések betartásával verseny is indítható – ami meg is látszott a sportág hirtelen megemelkedett népszerűségén. Mivel a szakmai kiállítások, expók viszont nem kerülhetnek megrendezésre, ezért adott volt, hogy ezen a csatornán keresztül vegyük fel a kapcsolatot a versenyhorgászokkal, horgásztermékeket forgalmazó partnerekkel. Összesen öt verseny szervezésével és értékes díjak szponzorálásával készülünk bemutatni a minőségi Maestro Fishing-termékeket, valamint a mögöttük levő negyvenéves horgász- és tízéves versenyhorgász-tapasztalatunkat.
Az öt horgászverseny külön-külön értendő, vagy egymásra épülnek?
Egy egymásra épülő verseny lesz Maestro Fishing Challenge néven Pest megyében, a Moby Dick tavon, ahol 80 fővel zajlik majd a selejtező, a 35 továbbjutó a Maconkai víztározó előtározóján mérheti össze a tudását és szerencséjét. A többi egyéni verseny lesz: a Maconka előtározón Summer Carp Method néven, valamint Kiskunmajsán a Majsa-tónál és kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrumban.
Milyen versenyszámban lehet indulni, és mik a feltételek illetve a nyeremények?
A horgászversenyek lebonyolításával külön szakmai csapatot bíztunk meg, akik kellő rutinnal rendelkeznek már. Csak versenyhorgász engedéllyel lehet részt venni majd a metod-feeder megmérettetéseken, melyekre a feederszabályzat vonatkozik majd. Ehhez a Mohosz szabályzatát vesszük alapul, egyedül a limitellenőrzésről nem döntöttünk még. A Maestro Fishing a versenyek névadó szponzoraként biztosít majd botokat, ládákat, etetőket. Az összetett díjazás egy nagy értékű versenyláda lesz. Ezen kívül egyénileg lesz jutalmazva kupákkal, a szektorok kis kupákkal kerülnek kiemelésre. A Legnagyobb hal is díjazást fog kapni, a különdíjat Tóth László szponzorálja.
Új termékek bemutatása is várható idén esetleg az eseményeken?
Két új termék fejlesztésébe kezdtünk bele tavaly, melyet a 2021-es évre szántunk a horgászok számára újdonságnak. Ezek a versenyen is kaphatók, kipróbálhatók lesznek, bízunk benne, hogy további horgászsikereket és örömöt fognak hozni a versenytársaknak.
A főszereplőkről se feledkezzünk meg: milyen halak kerülhetnek horogra?
Kiskunmajsán a Majsa-tavon ponty, amur, csuka, süllő, balin, compó, bodorka; Kiskunhalason az Ezüst-tó Horgászcentrumban ponty, amur, ezüstkárász és tokhal szerepel a kínálatban. A dunavarsányi Moby Dick tóban kapitális méretű ponty, harcsa, amur, süllő, csuka, keszeg- és kárászfélék vannak. Ezen kívül rekordsúlyú pisztráng, afrikai harcsa, compó, dévérkeszeg és balin is várja a horgászokat. A Maconkai víztározó előtározójában ponty, többféle keszeg és kárász, süllő, amur, csuka, bodorka, harcsa, compó, küsz, balin, tokfélék, sügérfélék, busa, aranyhal, vicsege, kecsege kerülhet a versenyzők szákjába. De természetesen csak ideiglenesen, hiszen a halak visszaengedésre kerülnek. A védelmük érdekében részmérést alkalmazunk majd, amint 20-30 kiló hal összegyűlt, azonnal mérik és visszaengedik őket a tóba. A horgászversenyek során a már megszokott pontymatrac, pontybölcső használata is kötelező lesz.
Már csak az a kérdés, mikor és hol lehet jelentkezni a versenyekre?
A horgászversenyek időpontjai:
- Moby Dick 2021.05.16. selejtező
- Maconkai víztározó előtárazó 2021.07.11. döntő
- Egyéni versenyek:
- Maconka előtárazó Summer Carp Kupa 2021.07.25.
- Majsa-tó 2021.08.15.
- Ezüst-tó Horgászcentrum 2021.11.28.
Jelentkezni Facebookon lehet: a Maestro Fishing Challenge és a Summer Carp Method versenyekre a Szekeres Tibor által vezetett Mindenamifeeder Versenyek csoport Facebook-oldalán a versenykiírásoknál. A Majsa-tó és az Ezüst-tó egyéni versenyeire Kiss Gábor Feeder verseny Szeged Facebook-csoportjában a versenykiírásoknál lehet jelentkezni, mindkét helyre nevezési díjjal és érvényes versenyhorgász engedéllyel.
Mindenkit szeretettel várunk, és bízunk benne, hogy rövidesen a horgásztavaknál találkozhatunk, bőséges horgásztrófeákkal!
(Lamos Edit)