Erősen horgászott tónál is sikert hozott az Ananászos Pop-up

Szerző: | 2020. április 01. | Termék tesztek

A 2007-ben nyílt Pest megyei Bázis horgásztóra látogattam, hogy kipróbáljam a Maestro Fishing Feeder Mix haltápjait. A tóban az ígéretek szerint folyamatosan telepített ponty, amúr, csuka, süllő, harcsa és szibériai tokhal fogható. A nagyobb testű halak fogása céljából indultam útnak, ám az erősen horgászott tó komoly versenyhelyzetet és nem várt nehézségeket hozott. A Maestro Fishing Ananászos Pop-up azonban meghozta a várt eredményt – de lássuk, mi történt!

A Bázis horgásztónál a napijegy váltása során derült ki, hogy az enyém volt azon a napon a 29. sorszám, majd utánam is érkeztek sporttársak, így több mint 60 szerelék foglalt helyet egyszerre a tóban. Ebből már tudható volt, hogy a víz brutálisan le lesz terhelve horgászokkal aznap, és ez nem könnyíti meg a dolgomat.

Két botos kereső method horgászatot terveztem, amelyhez a Maestro Fishing Feeder Mix háromféle etetőanyagát kevertem ki. A Keszeges, Pontyos és Halas etető teljesen eltér egymástól ízben, színben és összetevőkben is, így arra számítottam, hogy jól elkülöníthető lesz a célhalak csoportja.
Először sűrű dobásokkal kezdtem, hogy megtaláljam a halak tartózkodási helyét, illetve az ízlésüknek megfelelő etetőanyagot. Eközben folyamatosan cseréltem a csalitüskén a balanszírozott, aromázott pop-upokat és waftereket is, hogy lássam, melyik vonzza jobban a halakat.

Maestro Fishing - ananászos pop-up

Az egyik bottal távolabb keresgéltem, a másikkal a partszéli törés környékét kutattam. Az utóbbival délelőtt körülbelül 25 darab kilós súly körüli kárászt és dévérkeszeget tudtam fogni, nagyjából egy környékre dobálva. Azonban a Keszeges etetőanyag a kárászokat olyan mértékben vonzotta, hogy a pontynak nem volt ideje megtalálni a csalit, ezért a következő dobásaimmal az eddig horgászott terület mellett 1-2 méterrel kezdtem keresni a pontyokat.

Erősen horgászott tónál is sikert hozott az Ananászos Pop-up 1 ananászos pop-up
Erősen horgászott tónál is sikert hozott az Ananászos Pop-up 2 ananászos pop-up

A kosárba lerostált, homogenizált Pontyos etetőanyag került, a csali pedig Ananászos pop-up volt. A második dobásnál bejött a tervem, és egy erős, húzós kapásra emeltem rá, amely egy 6,5 kilós pontyot eredményezett. Sajnos ennél többet mégsem tudtam kihozni az 5 méteres távolságból, így 13 óra környékén kiakasztottam a zsinórt 15 méterre, ahol csináltam egy 10 kosárból álló alapozást a pontyos etetőből, amelyre a halassal horgásztam rá. A kárászoktól így sem tudtam megszabadulni, úgy tűnik, nekik mindegyik etetőanyag bejött.

Erősen horgászott tónál is sikert hozott az Ananászos Pop-up 3 ananászos pop-up

A távolabbi botot, miután nem adott halat a kereső method horgászás, 45 méterre akasztottam ki (sajnos nem volt lehetőség távolabb horgászni a tó terheltsége miatt). Ide spomb etetőrakétával magos etetést végeztem. A szemes alap miatt arra számítottam, hogy a kárászokat kevésbé fogja érdekelni, így a pontyoknak lesz ideje megtalálni a tápot. Az első terv sikerült is, viszont pontyot nem adott a hely. Délután 16-óra felé már sok sporttárs elhagyta a vízpartot, így elkezdtem távolabb dobálni. Körülbelül 60-70 métert horgásztam kereső methoddal, amikor a nap zárásaként a Maestro Fishing Halas etetőanyagra és az Ananászos pop-upra elcsábult egy 7 kilogrammos töves ponty.

Erősen horgászott tónál is sikert hozott az Ananászos Pop-up 4 ananászos pop-up

A rengeteg munkával, próbálkozással és a kiváló minőségű etetőanyagok és csalik használatával sikerült végül eredményt elérnem ezen a horgászaton. A Halas etetőanyag és az Ananászos pop-up együttese még az erős versenyhelyzetben is jól bizonyított, a nagy halakra célzott horgászásnál ez után is bevetjük!

Mindenkinek eredményes napot és szép halakat kívánunk!

Maestro Fishing

Pásztor Ádám

Kapcsolódó cikkek

Method etetőanyag keverése és használata

Method etetőanyag keverése és használata

A method horgászat hazánkban is egyre népszerűbb, azonban ennek a kedvelt horgászmódszernek a sikere nagyban múlik a megfelelő etetőanyag kiválasztásán és megfelelő bekeverésén. Ezeknek az etetőanyagoknak a célja minél rövidebb idő alatt vagy minél nagyobb mennyiségű hal kifogása. Bár egyre nagyobb a választék a speciálisan feeder és method horgászáshoz készült etetőanyagokból, mikropelletekből, felhasználásuk és alkalmazásuk figyelmet igényel a pontos és eredményes horgászathoz. Az etetőanyag és eszközök kiválasztása Az etetőanyag-gyártó...

Kivételes engedély a Kisváci Horgásztónál

Kivételes engedély a Kisváci Horgásztónál

Kaptam egy kivételes engedélyt és egyben lehetőséget a Kisváci Horgásztó tógazdájától, hogy a kizárólagosan úszós technikával horgászható tavon feederezzek. Fel kell rá hívnom a figyelmet, hogy ezen túl is csak match botos horgászatra van lehetőség a tavon, feederrel ne készüljön senki! Azonban a Maestro Fishing termékek tesztelésére egyedülálló lehetőség kínálkozott, amelyet természetesen most sem hagyhattunk ki… Aki nem ismerné, a Kisváci Horgásztó egy közel egy hektár kiterjedésű, ősnádassal szegélyezett, az élő Dunától természetes úton...

Maestro Fishing termékek hideg vízi horgászathoz és versenyzéshez is

Maestro Fishing termékek hideg vízi horgászathoz és versenyzéshez is

Negyven év horgásztapasztalat és tíz év nemzetközi valamint magyar ranglistás versenyhorgászat után úgy döntöttünk, itt az idő egy saját sport- és versenyhorgász termékcsoport megalkotására. 2019 őszén végre a nyilvánosság elé léphettünk a Maestro Fishing termékcsaláddal, amely kimondottan a feederezés, methodozás, fenekezés, bojlizás horgásztechnikák kiszolgálását célozta meg. A magas minőségű etetőanyagok, pop-up csalik, wafterek, aromák és aktivátorok mind halbiológus szakmai támogatásával kerülnek gyártásra, mielőtt hosszas tesztelésen,...

Harcsa Horgásztó: nagy halak partszélről

Harcsa Horgásztó: nagy halak partszélről

Egy barátommal kilátogattunk a nagymajosi Harcsa Horgásztóra, mivel nagyhalas horgászatra vágytunk, ahol az eredmény sem marad el.  A vadregényes környezetben 5-15 kiló közötti pontyokat és 1-10 kilogramm közötti csukákat lehet fogni, ősállományként amur, ponty, harcsa, kárász, busa, vörös szárnyú keszeg, bodorka és tokhal is felbukkan a horgásztóban. A technika természetesen methodozás, és nem titkolt célom a Maestro Fishing termékek tesztelése volt. Két különböző taktikát alkalmaztam a két boton, amelyeket előzetes információgyűjtés alapján...

Hírek, érdekességek

A cookiek egy része szükséges a webáruház működéséhez. Nem szükséges cookie-t a Google Analytics és a Facabook használja, amit Elutasíthatsz.
Elfogadom
Elutasítom
Adatvédelem & Cookie